Fővárosi közegészségügyi laboratóriumok a Váci úton

(1951-2012)

 

1951-ben -az angyalföldi Székesfővárosi Fertőtlenítő Intézet épület-együttesében- elkezdődött a közegészségügyi és járványügyi laboratóriumok telepítése. dr. Szántai Károly imponáló részletességgel mutatja be, az ebben az épületben működő  Fertőtlenítő Intézetek múltját.Illő, hogy hasonló szakmai alázattal tárjuk fel az egyéb ,közegészségügyi célú tevékenységeket is, melyek ugyanebben az épületben teljesedtek ki.

Személy szerint szorosan kötődöm ehhez az épülethez.1958 szeptemberében, mint az ELTE TTK biológia-kémia szakán végzett friss gimnáziumi tanár, itt vettek fel porozónak (!) Fél év múltán már a - dr.Mihályfi Irén által vezetett- Járványügyi Bakteriológiai Laboratórium munkatársa lettem. 2008-ban hagytam el végleg a Váci út 174-es  számú, késő ekklektikus stílusú épületet. 50 csodálatos év a fővárosi lakosság egészségvédelmének szolgálatában! Hálás vagyok a sorsnak, hogy ebben az épületben dolgozhattam, lettem a biokémia doktora, majd a biológiai tudományok kanditásusa. És nem utolsó sorban, itt ismerhettem meg feleségemet, aki ugyanezt az útat járta végig!

Nem kerülhető meg az a szakma-történeti tény, hogy 50 éven át a XIII.kerület Váci út 172-174 szám alatt működő laboratóriumok a magyar közegészségügy legszélesebb kompetencia-spektrumában tevékenykedtek. Megalakulásukat követően folyamatosan fejlesztették ezeket, létszám, elhelyezés és magas színvonalú szakmai gárda tekintetében, egyaránt. Ezért is fájdalmas az  „elsorvasztva/megszüntetve” elv XXI.századi kiteljesedése!

 

De lássuk a kezdetektől fogva ezt az imponáló bővülést! Eleinte országos jellegű volt a budapesti laboratóriumi munka, de még nem a Váci úton.

***

Budapesten 2013 tavaszán                    Dr Némedi László CSc, mikrobiológus

 

1882

Kolera-járvány Budapesten (Ördög-árok)  

Megalakul a  Közegészségügyi Bakteriológiai Intézet

 

1896

52 féle kórokozót mutatnak ki a Duna vízből

Preisich Kálmán

 

 

1889

A párizsi Pasteur Intézet után másodikként létrehozzák a

 Székesfővárosi Bakteriológiai Intézetet

Gebhardt Lajos,Petrik Ottó

 

 

1900

10.000 minta, járványokkal kapcsolatos vizsgálat

Vas Bernát

 

1911

A Dunából újra kimutatják a Cholera vibrio-t

Ströszner Kálmán

 

1930

Önálló épületet kap a Székesfővárosi Bakteriológiai Intézet az OKI keretén belül

Dabis László,Johann Béla,dr.Nagy József

 

1935

„A budapesti vezetéki víz szüredékének faunája”doktori disszertáció

dr.Török Piroska

 

1949-1952

Közegészségügyi és járványügyi feladatok a Székesfővárosi Fertótlenítő Intézetben

Medveczki Béla,Péchy László,Vadkerti Lajos,Stoll Kálmán,Bistits László,Dabis László,Kapos Vilmos,Ferenci Endre

 

1952

Fővárosi KÖJÁL megalapítása (477/1952 sz. határozat 221/68/1952 Utasítás

Pongrácz Kálmán főpolgármester

 

1954

árvíz Budapesten, új tifusz esetek 200 beteggel

dr.Török Piroska, dr.Mihályfi Irén

 

1950-1970

Kiemelkedő személyiségek a KÖJÁL laborok fejlesztésében

Makara György,Aradi Mátyás,Békéssy Zsuzsanna,Kubinyi Jánosné,Galgóczy József,Mihályfi Irén,Némedi László,Pócs Emilné,Mátyás Elek,Lendvai János,Báthory Pál,Vámos Gyula,Kende Éva,Machay László,Ligeti Géza,Fehér László,Maximova Galina,Farkas Péter,Karliczki Károly,Jurányi Róbert,Hedvig Ferencné,Leszényi Éva,Polgár,Iván,Bánky György, Gaál Ferenc,

 

1956

folyamatos munka az 56-os események alatt,gyalogosan járnak a laborosok tucatjai a járványok megelőzése céljából

tisztelet a közegészségügy hőseinek

 

1957

újabb jeges ár a magyar Dunán

fokozott járvány megelőzés

 

1958

RIV hálózat kiépítése

levegőkémiai laboratórium

 

1959

kórházi sterilezők ellenőrzése és fág-laboratórium beindítása, a Sugáregészségügyi Laboratórium megalapítása, RHFT

Kende Éva,Vödrös Dániel,

 

1961

sikeres  védőoltások( gyermekbénulás,diftéria,pertussis)

Petrilla Aladár és a járványügyi laborok

 

1963

 budapesti felszíni víztisztító mű elővizsgálatai, majd folyamatos kontroll

Török Piroska,Némedi László

 

1964

kórházi társfertőzések intenzív felderítése

Kende Éva

 

1965

a funkcionális egység bevezetése (a higiénés és a laboratóriumi részlegek integrálása közös osztály szerkezetbe)

Gács Ferenc

 

1968

légyinváziók a szeméttelepektől

Aradi Mátyás

 

1969

megalakul a Budapesti Közegészségügy c. folyóirat

dr.Szabó Mária,dr.Némedi László

 

1969

radioaktivitás mérése a környezetben,vegyi és vírus-laboratórium,patkányfertőzöttség felszámolása, Streptococcus pyogenes szülészeti osztályokon

Fehér László,Vödrös Dániel,Herceg Tibor,Békéssy Zsuzsanna,

 

1970

RIV levegő monitoring, székletszűrő vizsgálat és bacillus gazdák nyilvántartása, halláskárosodások üzemekben, DDT élelmiszerekben, korrelációs vizsgálatok (bakteriológia/kémia), fémyhigany munkahelyeken

Kollár Katalin, Mihályfi Irén, Kvojka Ferenc,Urbán Aladár ,Virágh Elemér,Ligeti Géza, Némedi László, Csatali Lajos,Mátyás Elek

 

1971

zajvizsgálatok,pemphygoid fertőzések újszülötteknél, Budapest természetes vizeinek mikrobiológiai szennyezettsége

Kvojka Ferenc, Kende Éva,Némedi László

 

1972

városi közlekedés levegőszennyező hatásának felmérése, sirályok Salmonella fertőzöttsége,

Kollár Katalin,Kájel Endréné, Némedi László,Pietrsakó Gizella

 

1973

anaerob-aerob spórások vizműveknél, közfürdők bakteriológiai minősítése,racumin irtószer ellenőrzése ,műanyag gyerekjátékok kockázata

Némedi László,Hegedűs Jánosné,Salfai Gáborné,Gaál Ferenc,Tordai Lajosné

 

1973

yersiniózis, foglalkozási betegségek csökkentése, játszótéri homokozók ellenőrzése

Nyomárkay Ildikó,Kubinyi Jánosné,Mihályfi Irén,Kvojka Ferenc,Fauszt Imre,Némedi László Csatai Lajos

 

1974

infúziós oldatok ellenőrzése, 1889-1974 vízellenőrzés története (Bp),

Békéssy Zsuzsanna, Török Piroska

 

1975

„pest free zone” ,Budapest világelső a patkánymentességben, Rubeola-terhesség, candidiázis újszülötteknél, klion-kezelés

Hercegh Tibor,Benkovich Sarolta,Horváth István, Vörös Józsefné, Tarpataky Mariann, Jurányi Róbert, Vág Jánosné,

 

1976

szennyviz-tisztítás mikrobiológiai modellje, azbeszt kockázat, trópusi parazitózisok,

Némedi László,Fauszt Imre Mátyás Elek,Mislóczky Margit, Bánky György

 

1977

Staphylococcus fágtipizálás epidemiológiai jelentősége,víztoxikológia módszerek kifejlesztése, eleveniszapos szennyvíztisztítás levegő szennyezése,

Hérmán Gábor,Kende Éva, Némedi László,Hegedűs Jánosné,Pietraskó Gizella, Csatai Lajos ,Némedi László

 

1978

gamma-sugárzás hatása mikróbákra, termolumineszcencia,

Némedi László,Varga Gyula, Hegedűs Jánosné,Pietraskó Gizella,Soós László, Virág Elemér, Ferenczi László

 

1979

fejtetvesség „reneszánsza

Bánky György

 

1980

Clostridium perfringens ételfertőzések, zárt gamma-források elvesztése, ólom Budapest levegőjében

Vámos Gyula,Varga Gyula,Wabros Károly,Gajdos Józsefné,Kollár Katalin

 

1982

R-faktor átvitel vizekben, C.difficile, import parazitózisok, repülőgépes szúnyogirtás

Némedi László,Richer Józsefné,Füzi Miklós, Mislóczky Margit, Jánossy Mária,Gaál Ferenc,Nyáry Mátyásné

 

1983

csótánymentesítés lakótelepeken, hűtőrendszerek mikrobiológiai kockázatai, szennyvíz toxikológia, Campylobacter beteganyagból,

Gaál Ferenc, Némedi László Pietraskó Gizella,Csatai Lajos, Roszmusz Andrásné, Mitró Erzsébet

 

1984

új vízbeközések ellenőrzése, kerozin a kutakban,

Ladányi Sándor,Tóth Borbála, Tálas Zsuzsa

 

1985

veszélyes hulladékok vizsgálata, halotán műtőkben, nehézfémek Bp talajában,

Csatai Lajos,Ringelhann Ágnes,Mátyás Elek, Burján József, Venczel Györgyné

 

1986

E.coli dyspepsiae 1957 és 1985 között, fürdők terhelhetősége, talajbakteriológia bevezetése, megszűnt  a tifusz Budapesten

Nyomárkay Ildikó, Mitró Erzsébet,Rankó Viktória, Kotra Zsuzsanna, Némedi László, Járványügyi Bakteriológiai Laboratórium

 

1987

vírus-diagnosztika létrehozása,

György Emese,Benkovich Sarolta

 

1988

Csernobili esemény regionális követése, rózsadombi barlangok fertőzöttsége

Lun Katalin, Varga Gyula,Jung József,DiGleria Márta,Tóth Borbála,Némedi László

 

1989

vibráció ellenőrzése, „Vámos-táptalaj”,St.aureus és Str.pyogenes poszt operatív sebfertőzések,mikológiai diagnosztika fejlesztése,

Kvojka Ferenc,Vámos Gyula,Bohn Istvánné,Füzi Miklós, Hérmán Gábor,Tarpataky Mariann,Vörös Józsefné

 

1990

levegőbakteriológia  elmélete és gyakorlata

Némedi László,Lengyel Sándor

 

1991

a Nagymarosi gát elővizsgálata

Tóth Borbála,Némedi László,Roszmusz Andrásné,Pietraskó Gizella,Ladányi Sándor

 

1992

brucellózis esetek, trendanalizisek bakteriológiában

Mitró Erzsébet,Némedi László,Bobvos János

 

1993

Lysteria élelmiszerekben, a Budapesti Szemétégető bakteriológiai és toxikológiai vizsgálata, kórházi járványok komplex ellenőrzése

Nagyné Papp Erika,Vámos Gyula,Ringelhann Ágnes,Némedi László,Solt Katalin,Füzi Miklós, Hérmán Gábor,Bohn Istvánné

 

1994

„A mikrobiológiai kockázatbecslés elmélete” egyetemi tankönyv

Némedi László

 

1995

PAH-ok és aldehidek a közlekedésben, fágok-kódok

Kisfalvi Árpád,Bobvos János,Hérman Gábor, György Emese

 

1997

Cryptosporidium kimutatása

Szigeti Gáborné

 

1998

biológiai anyagok kockázati csoportosítása

Jung József, Jung Józsefmé

 

1999

Helicobacter (zoonozis)

Nagy Attila

 

2000

A Fővárosi Intézet munkatársa egésznapos cián-szennyezés ankétot szervez a Magyar Tudományos Akadémián

Némedi László

 

2001

lézerek hatásvizsgálata

Jung József

 

2003

a budapesti karsztvizek 50 éves mikrobiológiai minőségének követése,dioxinok-furánok-PCB

Sződyné Nagy Eszter,Némedi László,Kisfalvi Árpád

 

2004-2012

A laboratóriumi tevékenységek radikális csökkentésének időszaka, melynek eredményeképpen ma már csak egyetlen laboratóriumi osztály működik ebben az épületben,az sem a klasszikus budapesti közegészségügyi célok szolgálatában