Üdvözlet az Olvasónak!

"Rendszeres támadás éri az ásványvíz palackozókat a műanyagpalackok használata miatt. A támadás kétirányú: szennyezi a környezetet és hogy ártalmas anyagok oldódnak ki belőle s emiatt a víz is rosszízű lesz. Ezeket a támadásokat meg lehetne oldani azzal az egyszerű válasszal, hogy az idő kerekét nem lehet visszaforgatni, a fogyasztók ezt kívánják, stb. de ez a környezetvédőket nem elégíti ki.

Természetesen egyetértek a környezetvédőkkel abban, hogy ezeknek a palackoknak az újrahasznosítását meg kell oldani, de nem értek egyet a palackok újra töltésével.

Megpróbálom összegyűjteni azokat az okokat amelyek a műanyag palack használata mellett szólnak. Aki még emlékszik a másfél literes csattzáras ásványvizes palackokra az tudja, hogy ezek a palackok bizony nehezek voltak üresen is, hát még akkor amikor bennük volt a másfél liter ásványvíz.

A faláda tömege - amelyben ezeket a palackokat szállították - és a telepalackok tömege együttesen bizony kemény férfierőt kívánt. Az akkori szabvány előírása szerint ezeknek a palackoknak legalább 5 at túlnyomást kellett kibírni, ami azt jelentette, hogy az üveg falvastagsága és ezzel együtt a tömege jelentős volt.

A 70-es években megjelent a piacon az egy literes csavarzáras un. EURO palack és a műanyag rekesz, ami javított ugyan a helyzeten de a szállítási és „cipelési” problémákat sem az iparban sem a kereskedelemben, sem pedig az otthonokban nem oldotta meg.

Ezek a palackok un. betétdíjas, visszatérő, többszöri töltésre alkalmas palackok voltak, amelyeket be kellett gyűjteni a kereskedelemnek és vissza kellet szállítani az iparhoz. Ez természetesen több problémával járt együtt. Itt jegyzem meg, hogy az üvegpalack - különösen szén-dioxiddal telitett vízzel - balesetveszélyes és pl. gyermeknek nem volt szabad kiszolgálni emiatt.

A kereskedelemnek biztosítania kellett megfelelő raktárhelyiséget nem csupán a tele palackoknak, hanem a visszaváltott üvegeknek is.

Mivel a vállalatok különböző palackokat használnak, így ezeket szét kell válogatni, mielőtt az illetékes üzembe visszaszállítják. Ehhez is hely kell és a göngyöleg raktározása nagyon sok pénzbe kerül.

De vizsgáljuk meg, hogy milyen problémát vet fel a begyűjtött üvegek újra töltése. A legfontosabb a higiéniai kérdés. Nem lehet tudni,hogy abban az üvegben amelyben ásványvíz, üdítőital vagy gyümölcslé volt vajon közben mit tároltak és hogy honnan került vissza az üzletbe. Esetleg a szemetes kukából?

A palackok mosásához használatos gépek a palackozó gépsoron belül a legnagyobb költséget igénylik, de hát ez legyen a beruházó gondja.

Ami összefügg a környezetvédelemmel az a rendkívül nagy energia felhasználás (és ugye ennek előállítása nem kevés környezeti kárt okoz), a rendkívül nagy édesvíz igény, aminek az előállítása ugyancsak sok energiát és pénzt emésztett fel, és nem utolsó sorban a mosáshoz felhasznált tisztítószer (lúg) ami bizony jócskán szennyezi a környezetet.

Egy harmincezer (30.000) palack/óra teljesítményű mosógéphez három műszakban kb. 50 m3 (ötvenezer liter!) ivóvíz minőségű vízre és kb. 240−250 kg lúgra van szükség!

Vajon kiszámolta-e valaki, hogy a palackok ide-oda fuvarozása milyen költséggel jár? Bizonyára igen. Tessék azt is kiszámolni, hogy milyen szennyezést okoznak az autók, amelyekkel a fuvart bonyolítják.

Ezzel szemben milyen előnye van a PET palackban való forgalmazásnak? Mindenek előtt az, hogy ez a csomagoló anyag könnyű.

Nézzünk körül most ezekben a nyári meleg napokban, hogy hány embernek  −főleg fiatalnak a táskájában vagy a kezében van az ásványvizes palack. És isznak a metróban, az utcán, mindenütt, ahol szomjasnak érzik magukat. Megtehetnék, megtették ezt a nehéz üvegpalackkal? Az, hogy hat palackot könnyűszerrel hazavihet egy háziasszony is a boltból, mert bár nem könnyű, de legalább a palackok tömege nem terheli a hazaszállítást. Nem utolsó sorban a PET palack nem törik és így nem balesetveszélyes.

Vajon mi lesz az összetört üvegekkel? Ennek egy kisebb része természetesen felhasználható az üveggyártásnál, de egy jelentős rész VALÓBAN szennyezi a környezetet. Az üveg ugyanis sem el nem égethető, se humusz nem lesz belőle és olyan változatos felhasználási módja sincs, mint a PET palacknak.

Ma már a nagyobb vállalatok a helyszínen készítik a palackokat, amelyeket legfeljebb át kell öblíteni, de sok esetben erre sincs szükség, mert közvetlenül a palackfúvóból a töltőgépre kerül az új palack s csak bele kell tölteni az ásványvizet.

A környezetvédők és persze mások is felvetik azt a kérdést, hogy miért igyunk drága ásványvizet amikor a csapból folyó ivóvíz sokkal olcsóbb és a palackokkal nem szennyezzük a környezetünket.

Az első kérdésre a válasz természetesen az, hogy az ivóvíz „csinált” víz,mivel azt kémiai, biológiai és fizikai módszerekkel a vízművek „állítja elő” felszíni és felszínalatti, valamint már többször használt szennyezett vízből. Az így kezelt víz természetesen alkalmas az emberi szervezet biológiai vízigényének (szomjúságoltás) kielégítésére.

A természetes ásványvíz eredeténél fogva tiszta. A vízkivételi helyen (kút, forrás) kell palackozni .Olyan élelmiszer, amelyhez szén-dioxidon kívül semmi nem adható hozzá. Csak fizikai úton (levegőztetés) vonható ki a természetes ásványvízből a kénhidrogén, vas,

mangán.(Ezeket az anyagokat is csak azért szokták eltávolítani, mert esetleg  −az egészségre nem káros, de nem tetsző −kiválást okozhatnak a palackban.)

A palackozott természetes ásványvíz élelmiszer és az élelmiszernek jó ízűnek kell lennie. A természetes ásványvíz, mivel nem klórozzák és semmiféle idegen anyagot nem tartalmaz ezért jó ízű, szomjoltó hatása kitűnő.

És még egy nagyon fontos különbség: az hogy mi van a palackban elolvasható a palack címkéjén, hogy mi folyik a csapból arról csak annyit tudunk, hogy olyan víz, amelyet naponta ellenőriz az illetékes egészségügyi hatóság ezért bizonyos, hogy az emberi egészségrenem káros. De hogy mit tartalmaz...?

Felvetik azt is, hogy a természetes ásványvíz mivel ásványi anyagokat tartalmaz sokak számára nem egészséges.

Így a víz nátrium és kalcium tartalmát kifogásolják.

Az emberi szervezetnek kb. kétezer mg (milligram) nátriumra van szüksége naponta (ezzel szemben sajnos kb. ötezer mg-ot fogyasztunk). A hazai ásványvizeink legtöbbje 200−250 mg nátriumot tartalmaz, ami a napi szükséglet 10 százaléka, de bőségesen található olyan ásványvíz is a kereskedelemben amelyben csupán 20 mg vagy annál is kisebb mennyiségben találunk nátriumot. Lehet választani!

Az átlagos napi kalciumszükséglet 800−1000 mg. Hazai ásványvizeink 150−250 mg körül tartalmaznak kalciumot, de bőségesen található olyan ásványvíz is a kereskedelemben, amelyben ennek csupán töredéke található... és hát arról ne is beszéljünk, hogy a magyar populáció −ezen belül is első sorban a nők −kálcium hiányos.

Egyelőre ennyit a támadásokról és azok elhárításáról.

Lehet velem vitatkozni!”

 

Ezt írtam 2007  második negyedévben a lapban. Szóról szóra megismétlem és kiegészítem néhány  nyugat -európai adattal.:

 

Németországban 2002-ben a PET palackba töltött italok mennyisége 28,6 % volt .Ezzel szemben 56, 7 % volt az  üvegbe töltött italok mennyisége.

2009-ben  68,1 %  az egyutas  PET mennyisége  és csupán 16,7 % -ot töltöttek többutas üveg palackba.

Spanyolországban 2008-ban  az  italoknak csupán 14 %-át töltötték többutas üvegben és 53 %-ot  egyutas  PET- ben hozták  forgalomba. Nagybritániában az italok 74  %-a egyutas PET-ben került forgalomba  az 1% (!) többutas üveggel szemben. Hollandiában az italok 80 %-  egyutas PET palackban került forgalomba a 4% üveggel szemben. Stb.

( A hinyzó %-ok egyéb csomagolást pl. dobozt jelentenek)

 

Felmerül a kérdés, hogy vajon lehet-e ezzel a trenddel szemben Magyarországon ellenkező véleményen lenni. Vajon nem valami más megoldást kell-e találni a környezet szennyezés elkerülésére.

Két  egymással szoros megoldás lehetséges :  a tisztaságra és rendre nevelés és a palackok szelektív begyűjtése és újrahasznosítása. Ez pedig elsősorban az állam feladata. Nincs más megoldás!  Széllel szemben nem lehet…!

 

 

Dr. Borszéki Béla