MÚLTBANÉZŐ

A Salvus gyógyvíz kutatástörténete

Dr. Dobos Irma

A Kárpát-medence földtani kutatásának tervezését és irányítását a M. Kir. Földtani Intézet végezte 1869-től, alapítási évétől.  Amikor 1929-ben Böckh Hugó került az intézet élére, akkor döntő módon átalakult az intézet feladatköre. A korábbi, kizárólag tudományos célú kutatásról a közvetlen gazdasági jellegűre tért át az intézet. Ekkor a Pénzügyminisztérium Bányaföldtani Osztályát megszüntették és feladatkörének ellátását „bányaföldtani kutatások” címen az intézet vette át. 

Az ország nemcsak a gazdasági válság hatására, hanem egyébként is iparunk nyersanyag hiánnyal küzdött  az I. világháborút követő területi csonkítás következtében és szükség lett volna a sót, a kőolajat, a gázt és a különböző ércfajtákat pótolni új feltárások révén.  Ilyen irányú kezdeményezések már az 1920-as évek első felében is voltak, amikor a Hajdúság területén már több kutatófúrás mélyült, igaz csak gázos hévíz feltárását (Hajdúszoboszló, Karcag) eredményezte ez a kutatás, pedig a fúrásokat geofizikai mérések is megelőzték. A Földtani Intézet akkori igazgatója, ifj. Lóczy Lajos úgy látta, hogy elsősorban az Alföld szélein, a peremhegységek előterében célszerű a kutatást folytatni, még pedig olyan helyeken, ahol olaj- vagy gázindikációk jelentkeztek. Így esett a választás Schréter Zoltán főgeológus földtani térképezése alapján – többek között  -Bükkszék és környékének  kutatására. 

A kutatás első időszakasza

A Mátra hegység északi üledékes előterében, Bükkszéken  és környékén 1936-1946 között a kincstár (a magyar állam) olajkutatást és –feltárást végzett, és közben több fúrás olaj helyett jelentős mennyiségű, 39-40 oC hőmérsékletű nagy CO2 gázos, nagy klorid- és hidrogén-karbonát tartalmú hévizet eredményezett. A fúrásokat a M. Kir. Földtani Intézet főgeológusa, dr. Schréter Zoltán tervezte és irányította. Az első fúrást 1836. december 6-án kezdték meg a kimutatott boltozaton.  A kutatási munkát az akkori Iparügyi Minisztérium X. Szakosztálya” rendelte el és azt a debreceni székhelyű „Nagyalföldi Bányakutató Kirendeltség” végezte.  A 10 év alatt 69  fúrás mélyült 21 631 fm-rel.

A kutatófúrások között mélyült a B-27. számú is, amelyet 1938. április 15-én kezdték fúrni és június 17-én már be is fejeztek. A fúrás 517,7 m talpmélységet ért el és ezen belül 4 csőrakatot (282, 243, 207 és 138 mm Æ-jűt) építettek be. Az utolsó rakatot 507,60 m-es saruállással mészkőbe cementezték. A vízadó réteg, a barnás-szürke lithotamniumos mészkő  507,00 m-nél kezdődött. A szűkített szelvényen  a víz- és gázkitörés 60 m magasságot ért el, majd 6 bar ellennyomással lefojtva 2-300 l/min vízmennyiséget szolgáltatott. Ekkor a víz hőmérséklete 39,8 oC volt. Az ezt követő időszakban számos földtani és műszaki jelentés, publikáció jelent meg, amely teljes képet adott a kutatási terület mélyföldtani viszonyairól (Telegdi-R. 1951).

A kútkiképzés, illetve a hévíz vizsgálata után hamar kiderült, hogy különleges összetételű, igen értékes ásványvízzel gazdagodott a község Az egészségügyi szervek vizsgálataikkal megállapították, hogy a hévíz kiválóan alkalmas fürdés révén, elsősorban mozgásszervi betegségek gyógyítására. Ennek hatására hamarosan már 1939-ben egy kisebb kapacitású 16 m átmérőjű körmedencével fürdő létesült, amelyet a nagy érdeklődésre való tekintettel  később 33,3 m hosszú medencével bővíteni kellett.  Hosszú ideig a fejlesztés korlátját a kellő mennyiségű édesvíz hiánya jelentette.

 Újabb kutatófúrások

 A kutatás tovább folytatódott 1948-1949-ben, amely a hévíztároló kiterjedésének lehatárolására irányult feltételezve, hogy nagy vízmennyiség esetén alkalmas lesz szódagyártásra. A hévízkúttal nem csak a strandfürdő, hanem a Bányászüdülő vízellátását is biztosította. 1951-ben megindult Salvus gyógyvíz palackozót is ellátta hévízzel. Ezt megelőzően a B-27. és a B-52. sz. kútból termeltek, de az utóbbit később lezárták. A Bányászüdülő hévízellátása bizonytalan volt, mert a B-27. kút eredeti vízhozamát nem lehetett visszaállítani. Ezért az üdülő 1970-ben egy 550 m mély kúttal /B-27/a.)  el tudta látni saját szükségletét. Miután a két kút interferencia vizsgálata az egymásra hatást  bizonyította, ezért  azonos idejű üzemeltetését a vízügyi hatóság nem engedélyezte. A megoldást a 27/b. sz. kút fúrása jelentette 1974-ben úgy, hogy a B/27. és az 540 m-es kút felváltva üzemeltetve biztonsággal ellátta mind a két fürdőt és a palackozót. Az üzemen kívüli bányászkutat pedig vízszint-megfigyelésre használták. 

A B-27. kutat  a megnyitástól 1949-ig a „Jövedéki” kutató részleg Kiss István bányamérnök irányításával üzemeltette., helyettese pedig Nemrődi András technikus volt. Ez a részleg az év végén beolvadt a Bányászati Kutató és Mélyfúró Nemzeti Vállalatba. Ekkor a fürdőt és a kutat a Magaslati Üdülők és Gyógyszállók Nemzeti Vállalat, 1950-től a „Gyógyvíztermelő Nemzeti Vállalat”, 1952-től a „Gyógyvíztermelő és Értékesítő Vállalat”, 1963-tól a „Gyógyáruértékesítő Vállalat” üzemeltette egészen 1975-ig. Ettől kezdve kb. 1992-ig a „Vízkutató és Fúró Vállalat Gyógy- és Ásványvíz Üzeme  kezelésében volt a fürdő, majd az ÉLPAk vásárolta meg  és most a pilisszentiváni cég palackozza a Salvus gyógyizet, a fürdő pedig az Önkormányzat kezelésében van.

A fejlesztés további akadálya volt az 1980-as években a területhiány. Ekkor 3 medence üzemelt, amelyből a nagy medencét 28-30, az ülőpadost 37, a gyermekmedencét pedig 32 o C hőmérsékletű gyógyvízzel töltötték fel. Az ülőpados medencében csak orvosi javaslat alapján lehetett 20 percen túl tartózkodni, s ez bizonyára jelenleg is érvényben van. Az 1975. és az 1980 közötti időszakot figyelembe véve megállapítható, hogy a látogatottság kedvező „nyárias” időszak esetén a 110 ezret is meghaladta (1977), míg a hűvös, csapadékos években 80 ezerre is lecsökkent.  Már ekkor felvetettük az esetleges nagyméretű korszerűsítést  a megfelelő látogatottság elérése érdekében  a fürdő részbeni vagy teljes fedettségével,  továbbá a medencék és az öltözők összekötésével kialakítani. A 2000-es években azután már egy negyedik úszómedencével  is bővült  a fürdő.

A fürdő látogatottságát segítette elő az 1981-ben fürdőt jelző táblák kihelyezése, mivel sok panasz érkezett be, hogy nehézkes a fürdő megközelítése. Ennek orvoslására több fürdőjelző táblát helyeztünk ki a környező községekbe és ebből még Bükkszék község belterületére is jutott.

Ugyancsak 1981-ben készült el, a fürdőidény megnyitására egy 10 oldalas fürdőismertető leporelló formában. A kiadvány megismertet a község rövid helytörténetével, a gyógyvíz feltárásának körülményeivel, nagynevű geológusaink szerepével és a SALVUS gyógyvízről alkotott orvosi véleménnyel.  A fürdőzök  részletes tájékoztatást kapnak a szolgáltatásokról, a közlekedésről, a szállás-viszonyokról, étkezési és szórakozási, nem utolsósorban a Bükkszék környéki kirándulási lehetőségekről. Miután az ismertető a külföldiek részére is készült, rövid német nyelvű összefoglalás egészíti ki a sokrétű anyagot. Az utolsó oldal színes térképvázlata a fürdő megközelítésére ad eligazítást (Dobos 1980)

Üzemeltetési nehézségek

 A hévíztermelést 1958-ig a 138 mm Æ-jű béléscsőből végezték. A csőfalon kivált „vízkövet” ekkor kézi fúrással távolították el.  Termelés-leálláskor pedig a kutat traktorral húzatott  kanalazással  indították meg.  Később a vízkő eltávolítását már gépi erővel végezték. Ezenkívül még több alkalommal sokféle javítási, karbantartási műveletet is el kellett a kúton végezni. Ilyen volt a lehullott felfúrt vízkő és a  vashulladék eltávolítása, beejtett szerszámok kiemelése, termelőcső cseréje. Sajnos 1958-ig ilyen jellegű munkálatokról jóformán semmi adat nem áll rendelkezésünkre.

1958-1983 között  7 alkalommal különböző kivitelező szervezetek (Miskolci Mélyfúró Vállalat, később Földtani Kutató-Fúró Vállalat, Országos Kőolaj és Gázipari Tröszt, Vízkutató és Fúró Vállalat üzemvezetőségei) végeztek javítást, főként termelőcső cserét.  A talptisztítás és csőcsere, majd néhány órás dugattyúzás után  a kút öntermelő lett. Az biztos, hogy az évek során beejtett vasanyagokat soha nem lehetett kivenni, emiatt azután az eredeti talpmélységet sem sikerült elérni.

A termelési jellemzők közül egyedül a talphőmérséklet  és a kifolyó víz hőmérséklete nem változott. Az időnként mért vízhozam adatok nem irányadók, mert legtöbbször a vízkövesedés miatt jelentős csökkenést mutatnak az adatok. De befolyásolta az értékeket még az 1958-ban  a termelőcső méretének  és az eredeti kúttalp  megváltoztatása is. 

Víztermelés a kezdeti időtől 1944-ig csak a fürdőidényben volt, 1945-ben a kút nem üzemelt. Majd 1946-1950 között ismét a fürdőidényben, majd 1974-ig pedig folyamatosan,  1975-től azután ismét csak a fürdőidényben termelt a kút. A termelési adatok összehasonlítása éppen ezért rendkívül nehéz, bár változatlanul egyértelmű a csökkenő tendencia. A kitermelt vízmennyiség függ a cső kifúrásának gyakoriságától is. 1977-1987 között a víztermelés 75-100 ezer m3/év, amely naponta 550 m3/d értéknek felelt meg. Az összesítés szerint 1938-1988 között 8-10 millió m3 hévizet termeltek ki. Az 1000 l/min-es vízhozam 1986-ban  már csak 400 l/min volt. A statikus vízszint –43m-ről –134 m-re csökkent,  a vízhőfok 39,8-ról 40,4 oC-ra a talphőmérséklet pedig 42-ről 44  oC-ra emelkedett. A nátriumion kb. 8000 mg/l-ről 6043 mg/l-re csökkent. 

A kút üzemelésében zavarólag hatott a sokszor szakszerűtlen kezelés, majd később a két   új kút (27/a és 27/b) termelésbe állítása. Ezek hatására csökkent a kút öntermelő képessége. Amennyiben a gáz/víz viszony nem csökken az 1 m3/m3 alá, úgy számítani lehet folyamatosan a napi 500-550 m3 víztermeléssel. 

A gyógyvíz minősége és gyógyászati alkalmazása

 A hévízet kémiai összetétele alapján az 1950-es években Papp Szilárd az alkáli-hidrogén-karbonátos, kloridos vizek  csoportjába sorolta. Az 1950-ben végzett vegyelemzés 7,784 g/l nátriumot, 2,703 g/l kloridot, 16,533 g/l  hidrogén-karbonátot mutatott ki. Ezen kívül jelentős mennyiségű volt a jodid és a bromid tartalom is. Az ásványi anyag összesen 29 159,47 mg/l-nek adódott. 1977-ben a nátrium 6,250, a klorid 1,917, a hidrogén-karbonát 13, 300 g/l-re, míg az ásványi anyagok összesen 23 031,5 mg/l-re  cs9kkentek.

Igen korán, már 1939-ben készített Kunszt János, a Rudas gyógyfürdő vezető orvosa orvosi szakvéleményt. A hévíz vegyi összetételét az Emszt Kálmán kísérletügyi főigazgató végezte a m. kir. Földtani Intézetben és  1938. szeptember 26-án 810/1938. sz. alatt adta ki a kémiai elemzést. E szerint „a jódtartalmú konyhasós-bicarbonatos hévvizek csoportjába tartozik, mely csekély kénhydrogéngáz mellett tekintélyes mennyiségű szabad széndioxidot tart feloldva. E tulajdonságainál fogva hazai gyógyforrásaink között az elsők között foglal helyet”. Az összes ásványi anyag 28 642, a nátrium 8 243, a klorid 3 104, a hidrogén-karbonát 17 004, a jód 0 0258 és a szén-dioxid 0 7235 mg/l tartalmú és hőmérséklete ekkor 39,4 oC volt. „A bükkszéki hévvíz összetétele olyan, hogy kiválóan alkalmas lesz ivó- és fürdőkúrák elvégzésére. Mivel összetétele meglehetősen bonyolult, gyógyhatása is bonyolult és sokoldalú lesz-" írta Kunszt János szakvéleményében. Különösen az ivókúra alkalmazását igen részletesen indokolja. Leglényegesebbnek tartja az alkaliák savmegkötő képességét a gyomorban. Fontos tényező a jód a csökkent pajzsmirigyműködés okozta megbetegedéseknél.  Igen lényegesnek tartja inhaláció útján a légutak hurutjainak kezelésében.

A fürdőkúrában az alkáliának, a konyhasónak és a jódnak tulajdonít nagy jelentőséget a szerző. Sikerrel lehet használni szerinte a mozgásszervi és a nőgyógyászati problémák gyógyításában. Ivókúrára „Salvus” gyógyvíz néven 1 literes palackban az Egészségügyi Minisztérium 3045/11-10/1951. Eü.M. számmal engedélyezte  a forgalmazását. Az első évben mindössze csak  383 litert értékesítettek, majd fokozatosan mind nagyobb igényt kellett kielégíteni, amely 1972-ben elérte az 1 M 209 ezer palackot.  Az eredeti favázas palackozó helyett 1955-ben falazott töltőépületet emeltek és 1960-ban új raktárépület létesült szociális helyiséggel. A palackozás megindulása után rövidesen napirenden volt egy esetleges osztrák  és olasz export lehetőség.  A bükkszéki palackozás azután 1970-től a budai  Apenta, majd  a Hunyadi  telepen folytatódott. A töltés ekkor már 0,7 literes koronazáras zöld üvegbe történt és így folytatódott még néhány évtizedig. A pilisszentiváni  palackozó cég ma már    literes  műanyag-flakonba  tölti a gyógyvizet.

Az újabb vizsgálatok is alátámasztották  az első megállapításokat és a következőkben lehet összefoglalni a gyógyvíz hatását és alkalmazási területét.

Ivókúrára   a  Salvus gyógyvizet

  • gyomorhurut, gyomorsav-túltengés, bélrendszeri,
  • cukorbetegség és
  • légzőszervi megbetegedések esetén,

     fürdőkúra formájában:

  • mozgásszervi betegségek kezelésére javasolják az orvosok.

Az ivókúra idült esetben általában 4-6 hét. Gyomor, és bélrendszer, valamint cukorbetegség esetén szokásos adagja étkezés előtt 2 órával 1-2 dl, légzőszervi megbetegedés esetén naponta 5-6-szor 1-2 evőkanállal. Igen előnyös hatású a porlasztott gyógyvíz inhalálás formában is. Nemrég „Salvus gyógyvíz permetet” hoztak forgalomba és  köhögésre, krákogásra, rekedtségre javasolják.

 

Irodalom

Dobos I. (1981): A bükkszéki Salvus gyógyvíz. – Vízkutatás, 3. 18-20.

Dobos I. (1980): A  bükkszéki  fürdő. Leporelló. – VIZDOK,  0,45 (A/5) ív.

Dobos I.-Kassai L. (1887): A bükkszéki „Salvus” hévíz készlet- és minőségbeli változása.     

Kőolaj és Földgáz, 20/6. 181-188.  

Lóczy L. jun. (1933-35): A csonkamagyarországi só- és szénhidrogénkutatások irányelvei és célkitűzései. – M. Kir. Földtani Intézet Évi Jelentése, I. 401-421.

Schréter Z. (1951): Jelentés a további ásványolaj-feltárások irányítása érdekében Bükkszék környékén végzett földtani vizsgálatokról. MÁFI Évi Jelentés az 1945-47- évről,  II- 121-134.

Telegdi Roth K. (1951): A bükkszéki ásványolajkutatás és termelés  földtani tanulságai. – MÁFI Évkönyve, 40/2. 3-21.  

 

 

Képek

1. kép.  Fürdőrészlet

2. kép.  Fúróberendezés a hévízkúton

3. kép.  Palackcímke az 1970-es évekből